Programok / Kiállítások, vásárok

Település:
Somogy megye, Siófok

Kategória:
Kiállítások, vásárok


Milyen festői!


Holló László Munkácsy-díjas, Kossuth-díjas festőművész grafikáiból, tanulmányrajzaiból, festményeiből nyílt kiállítás szeptember 20-án a Kálmán Imre Emlékházban.

A művészeti kiállítás megnyitója alkalmából Laki Judit, a BRTKK igazgatója köszöntötte a tárlat látogatóit, és Abáfy-Deák Csillag művészeti író mutatta be Holló László élettörténetét, munkásságát.

- Az itt és most aktualitása szólaltatja meg Holló László világát az emlékezet erejével és kötődésével, sőt szubjektivitásával. Szubjektivitást mondok, mert a kiállítás ki nem mondott célja, átélhetővé tegye a mappákból elénk táruló emberi sorsokat, küzdelmeket – emelte ki Abáfy-Deák Csillag.

A tárlat a „Milyen festői!” címet kapta, mely idézet Holló László mesterétől, Szinyei Merse Páltól hangzott el, mikor megállt a festőművész egy képe előtt. A Kálmán Imre Emlékház galériájának termeiben Holló László önarcképei, a 20. század elejének asszonyi ideálja, női és férfi aktok, portrék, a paraszti világ csendélete, tájképek, állatok rajzai jelennek meg.

A megnyitón az alkotások megtekintése közben a Siófoki Művészeti Iskolából Lőrincz Éva gordonkaművész-tanár és Szakács Ádám hegedűművész-tanár előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A festőművész művei, tanulmányrajzai december 21-ig láthatóak a Kálmán Imre Emlékházban.

Forrás: siofok.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »